Sok évvel ezelőtt elváltam az első férjemtől. Ó, mennyire kimerítette az idegeimet! Sokáig tartott, amíg kihevertem azt a házasságot. Munkanélküli volt, elitta a pénzemet, mindent ellopott a házból. Azért tűrtem, mert volt egy fiunk, aki felcseperedett. De egy nap, amikor Petryk 12 éves volt, odajött hozzám, egyenesen a szemembe nézett, és azt mondta:
“Anya, miért tűröd ezt? Dobd ki! Aztán mintha pikkely hullt volna le a szememről, és minden kétség nélkül kihajtottam a férjemet. Micsoda öröm volt – szavakkal nem lehet kifejezni. Később több barátom is volt, de soha nem terveztem komoly kapcsolatot. Féltem, hogy megint csapdába esek. Az elmúlt négy év különösen nehéz volt.A fiam Kanadába ment dolgozni, és úgy döntött, hogy örökre ott marad. Nem akarok hozzá menni – túl késő már megszokni egy másik országot.
Nagyon nehezen mentem át a karanténon – senki nem jött hozzám. “Keress magadnak egy barátot, akivel beszélgethetsz” – biztatott a barátom. “Tudod, ha ránézek a társaimra, mind ijesztőek és gyengék. Szégyellem, hogy megmutatom magam az embereknek. Minek nekem egy ilyen ember? “Nem barátot akarnak, hanem cselédet.” – Akkor ismerkedj meg egy fiatalabbal. Remekül nézel ki! Ekkor kezdtem el gondolkodni rajta.
Valahogy úgy történt, hogy egy férfi, aki a szomszéd házban lakott, beszélgetni kezdett velem. Minden nap sétáltatta a kutyáját a közeli parkban. Ivánnak hívták. Elvált, volt felesége Olaszországba távozott, és volt egy felnőtt lánya. Jóképűnek tűnik, 49 éves. Én, hadd emlékeztessem önöket, 62 éves vagyok. Elkezdtünk beszélgetni, és olyan jól gondoskodott rólam – szinte minden nap hozott nekem virágot.
Mielőtt észrevettem volna, már össze is költözött velem. A környezetemben mindenki meglepődött, hogy egy ilyen jóképű és érdekes férfi felfigyelt rám.Nem titkolom, hogy ez hízelgő volt számomra. Minden nap finom ételeket főztem neki, és örömmel mostam és vasaltam a ruháit. De egy nap azt mondta nekem: “Sétáltathatnád a kutyámat. Jót tesz neked egy kis friss levegő.” – Menjünk együtt. – Talán nem kellene túl gyakran mutatkoznunk az emberek előtt.
“Szégyell engem?” – gondoltam. Aztán rájöttem, hogy a szolgája lettem. Elhatároztam, hogy komolyan elbeszélgetek vele: “Szerintem egyenlően kellene megosztanunk a házimunkát. Te magad is kivasalhatod a ruhákat. És sétáltasd a kutyádat. – Figyelj, ha egy fiatal és jóképű férfit akartál, akkor meg kell felelned neki. Fél órád van, hogy összepakolj és eltűnj innen! – Nem lehet, a lányom már elhozta a pasit a lakásomba. – Hát akkor éljetek együtt! Habozás nélkül kirúgtam. Bár, hogy őszinte legyek, szomorú voltam. Egy nő az én koromban már nem találja meg az igaz szerelmet? Annyira vágyom a gyengédségre.
